2010. február 6., szombat

Időjárás-előrejelzés


Egy mediterrán ciklon határozza meg időjárásunkat, így túlnyomóan borult lesz az égbolt felettünk. Az északkeleti országrész kivételével sokfelé várható havazás. A kb. Szombathely-Veszprém-Kecskemét-Békéscsaba vonaltól délre többfelé kell intenzív havazásra számítani, ezen területeken kemény téli időre készülhetünk, késő estig több helyen is a 20 cm-t elérheti vagy helyenként meghaladhatja a friss hóréteg. Kezdetben keleten és Dél-Baranyában havas eső, esetleg ónos eső is előfordulhat, de a déli órákra ezen tájegységeken is a havazás lesz jellemző. A keleti szél a Tisza vonalától nyugatra megélénkül, a Dél-Dunántúlon megerősödik, itt hófúvások nehezíthetik a közlekedést. A hőmérséklet -2 és +2 °C között tetőzik.

Vasárnapra virradóra országszerte lehet havazásra számítani, de előreláthatólag intenzíven már sehol sem esni. Egyedül az északnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőzet. A mérsékelt szél északira fordul és nyugaton megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -5 °C között alakul.
Napközben az Alpokalján elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, másutt azonban borult marad az égbolt. Eleinte több, majd fokozatosan egyre kevesebb helyen - főként délen - várható további gyenge havazás, hószállingózás. Az északi, északnyugati irányú szél a Dunántúlon megélénkül, nyugaton megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 °C között alakul.

Vasárnap: Borult idő, délen többfelé gyenge havazás. Élénk északi szél.
Hétfő: Többnyire erősen felhős ég, helyenként hószállingózás.
Kedd: Borult idő, hószállingózás és helyenként tartós köd várható.
Szerda: Erősen felhős égbolt, havazás, havas eső, ónos eső várható.
Csütörtök: Már csak keleten várható kisebb havazás. Ködös idő várható.
Péntek: Nyugaton erősen felhős ég, keleten havazás várható.


Nincsenek megjegyzések: